Jézus újságot olvas
Bereményi Géza
Részlet a kötet megjelenése kapcsán az íróval készült interjúból:A kötetbe került novellákat ki és milyen szempontok szerint válogatta az életműből?"Magam válogattam ezt a tizenkettőt, az 1969 óta írott novelláimból, 40 év novellaterméséből. Idővel az ember pontosan megtudja, melyik érdemes egy esszenciális válogatásba. Az idő rostáján ezek maradtak fenn számomra. Lehetett volna több novella, kevesebb is, de a legnagyobb örömmel ezeket találtam meg az eddigi termésből. Egy olyan olvasót képzeltem el magamnak, aki egymás után, sorrendben olvassa el ezeket. Az ő számára egy keretet szerkesztettem, az első és az utolsó írás szorosan összefügg, és a közbe esőket is egymásra rímeltetve és összefüggésükben állítottam össze.
"Nagy izgalommal képzelem el, hogy talán érdeklődéssel fogják lapozni a „Jézus újságot olvas” című kötetet. Az utóbbi időben majdnem minden nap azzal ébredek, hogy elképzelem az olvasóimat, találgatom az érzéseket, amiket nyomtatott szavaim keltenek majd. Úgy várom, hogy ez az új könyvem a kezükbe kerüljön, mint menyasszony az esküvőt. "

语言:
hungarian
文件:
EPUB, 175 KB
IPFS:
,
hungarian0